2025 július 10

A SEC fokozott figyelemmel kíséri a volatilis részvények mozgását

Az Egyesült Államok Értékpapír és Tőzsdefelügyelete (Securities and Exchange Commission, SEC) hétfőn közölte, hogy a szokásosnál nagyobb figyelmet szentelnek az extrém volatilitással rendelkező, úgy nevezett mém részvények árfolyam mozgásaira. Bármilyen jellegű manipuláció vagy szabályszegés észlelése esetén közbe fognak avatkozni -ígérik, ezzel is védve a lakossági befektetőket.

„A Tőzsdefelügylet munkatársai továbbra is figyelemmel kísérik a piacot és különösen nagy figyelmet fordítanak a kifejezetten volatilis értékpapírokra. A felügylet feladatkörébe tartozik az is, hogy megállapítsa, hogy fennálltak-e esetleges zavarok a piacon, történt-e manipulatív vagy bennfentes kereskedés, illetve bármilyen egyéb szabályszegés. Fellépünk a lakossági befektetők védelmének érdekében, amennyiben törvénysértést tapasztalunk.” -nyilatkozta a Tőzsdefelügyelet szóvivője hétfő délután.

Hétfőn új erőre kaptak a Wall Street ellen összefogó kisbefektetők által kedvelt részvények, az AMC 14.5 százalékot rallyzott hétfőn, ezzel idén már közel 2500 százalékkal emelkedett a papír. Az utóbbi időszakban kevesebb figyelmet kapott GameStop részvényei is felpattantak hétfőn. A GameStop árfolyama idén 1385 százalékkal kúszott fentebb. A BlackBerry és a Naked Brand Group is közel 15-15 százalékos emelkedést mutatott fel hétfőn. A másik közkedvelt kisbefektetői piac, a kriptovaluták világa hullámzóan teljesít mostanság. Összehasonlításképpen a Dow Jones Ipari Átlag 13.14 százalékot erősödött idén, az S&P 500 12.52 százalékot emelkedett, a Nasdaq Composite Index értéke pedig 7.71 százalékkal nőtt 2021-ben.

A Reddit őrület hatása az egyes részvényekre: AMC, GME, BB majd az S&P 500 idei teljesítménye.

A kisbefektetők még az év elején kezdtek el alapkezelők által nagymértékben shortolt cégeket vásárolni. A Redditen és a különböző közösségi platformokon (a legnépszerűbb a WallStreetBets nevű Reddit fórum) egyre többen fogtak össze és vásároltak a mémmé váló cégek részvényeiből egyidejűleg, ezáltal jelentős mértékben felverték az árfolyamokat, míg a nagy shortolók egyre tetemesebb veszteségeket szenvednek el. A Bloomberg becslése szerint az óriási short pozíciókat felvevő hedge fundok idén már több mint 10 milliárd dollárt veszítettek el.

A felügylet szerint ezek a papírok érzelmi hatások miatt emelkednek és az árfolyam nem feltétlenül van összhangban a cégek fundamentumaival.

További szabályozások jöhetnek.

Gary Gensler az Egyesült Államok Értékpapír és Tőzsdefelügyeletének elnöke hétfőn elmondta, hogy a Tőzsdefelügylet a tervek szerint a közösségi médiaplatformokon is ellenőrizni és szankcionálni fogja a piacmanipulációra és a bennfentes kereskedelemre irányuló törekvéseket. A Tőzsdefelügyeletnek új stratégiával kell előállni a közösségi médiaplatformokon folyó piacmanipuláció ellen.

A SEC körülbelül 20 éve fogadta el a 10b5-1 nevű rendeletet, amely a vállalatok bennfentesei számára lehetővé teszi, hogy a saját vállalatuk értékpapírjaival kereskedjenek, amennyiben a tranzakciókat olyan harmadik fél végzi, akinek nem áll birtokában fontos, egyébként nem publikus, bennfentes információ. Gensler szerint a szabályozás óriási rést jelent a bennfentes kereskedelem rendszerében és ezen is változtatni kellene.

Gensler azt is elmondta, hogy a SPAC-ok (Special-purpose acquisition company) száma az utóbbi években ugrásszerűen megnövekedtek és a SEC szerint a speciális célú akvizíciós vállalatok a lakossági befektetők számára magas kockázati besorolásúak, ezért további szabályozásra szorulnának. A SPAC lényegében egy „üres vállalat”, melynek a célja az, hogy a tőzsdére lépést követően tőkét gyűjtsön majd magáncégeket felvásárlással vagy összeolvadással a tőzsdére vigyen.

„Az új technológiák és a pénzügyi módszerek folyamatosan fejlődnek, változnak a Tőzsdefelügyeletnek ébernek kell lennie, hogy lépést tudjon tartani a változó trendekkel.” Gensler sok, további szabályozásra szoruló területet megemlített, azt azonban nem tudta egyelőre megbecsülni, hogy a SEC mikor fog ténylegesen új szabályokat benyújtani.

Gary Gensler az Obama-kormány ideje alatt az Amerikai Határidős Árutőzsde Felügyelet (Commodity Futures Trading Commission) elnöke volt és idén áprilisban vette át az Egyesült Államok Értékpapír és Tőzsdefelügyeletének az irányítását.

Legnézettebb Tartalmak

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.