Csökkent a Ryanair ír fapados légitársaság nyeresége a szeptember végéig tartó idei első üzleti félévben, miközben szerényen nőtt a bevétele éves összevetésben. A cég hétfőn arról jelentett, hogy az adózott eredménye 18 százalékkal, 1,791 milliárd euróra, részvényenként 1,59 euróra csökkent az egy évvel korábbi 2,178 milliárd euróról, részvényarányosan 1,90 euróról. Elemzői várakozások átlagában minimálisan nagyobb, […]
Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn. Londonban a FTSE index 0,22 százalékkal erősödött, miközben a frankfurti DAX index 0,12 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,09 százalékkal gyengült a kereskedés kezdetén. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 index 0,05 százalék mínuszt jelzett. Az európai tőzsdenyitáskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 1,21 dollárral […]
Oroszország védelmi minisztériuma vasárnap reggel bejelentette, hogy orosz erők éjszaka 19 ukrán drónt semmisítettek meg az ország légterében. A drónok közül 16 a déli Rosztov megyében került megsemmisítésre, a többi pedig a Belgorod és a Brjanszk régiókban zuhant le. Az elmúlt hetekben egyre többször hallhattunk dróntámadásokról. Ezek a dróntámadások mindkét oldalon meghatározó szerepet játszanak. A felderítéstől […]
Megerősítette változatlan stabil kilátással az Európai Unió lehetséges legjobb „Aaa” adósosztályzatát a Moody’s Ratings. „Aaa” A nemzetközi hitelminősítő a péntek éjjel Londonban bejelentett döntés indoklásában kiemelte, hogy az elsőrendű besorolású tagállamok erőteljes pénzügyi és politikai támogatásban részesítik az EU-t. Az unió „Aaa” besorolása bizonyos fokig ellenállóképes a jó adósosztályzattal ellátott nagy tagállamok esetleges leminősítésével szemben […]
Pluszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken. A londoni FTSE100 index 0,27 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 0,17 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,25 százalékkal erősödött a kereskedés kezdetén. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 index 0,15 százalék növekedést jelzett nyitáskor. Az európai tőzsdenyitáskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 1,63 dollárral (2,24 […]
Éves szinten 2 százalékra gyorsult a fogyasztói áremelkedés az euróövezetben októberben a szeptemberi 1,7 százalékról – közölte nem végleges adatként az EU statisztikai hivatala, az Eurostat. Elemzői várakozások átlagában 1,9 százalékos októberi infláció szerepelt. A fogyasztói árak 0,3 százalékkal emelkedtek szeptemberhez képest, amikor még 0,1 százalékos csökkenést mértek. Az energia, élelmiszerek, alkoholok és dohánytermékek ára […]
Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön. A londoni FTSE-100 index 0,76 százalék, a frankfurti DAX30 index 0,92 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,79 százalék csökkenést jelzett a kereskedés kezdetén. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 index 1 százalékkal esett. A csütörtöki tőzsdenyitáskor az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 15 centtel (0,24 százalékkal), […]
Folytatódik a vita Orbán Viktor vitatott grúziai útjáról. Ulf Kristersson svéd miniszterelnök azzal vádolta meg Magyarország vezetőit, hogy nem az EU, hanem esetleg Oroszország nevében beszélnek. Most Budapest reagál – ismertette beszámolójában a spiegel.de internettes hírportál. Magyarország jelenleg az EU Tanácsának soros elnöksége. Orbán Viktor miniszterelnök ezt már felhasználta vitatott kínai és oroszországi utazásaira – jegyzi me a hírportál. Azok során […]
Mínuszban nyitottak a főbb európai tőkepiacok szerdán. A londoni FTSE-100 index 0,50 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,44 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,84 százalékkal gyengült. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,55 százalék mínuszban kezdett. Az európai kereskedés kezdetén az északi-tengeri Brent nyersolaj ára hordónként 62 centtel (0,88 százalékkal), 71,35 dollárra emelkedett. Az arany ára […]
Moszkva húzása miatt az orosz-ukrán háború tovább eszkalálódhat. A hétvégén történt dróncsapások mindkét oldalon komoly pusztítást okoztak. Vasárnapra virradóan újabb orosz dróntámadás sújtotta Kijevet, miközben az orosz Védelmi Minisztérium szerint ukrán drónokat semmisítettek meg több orosz régió felett. A kelet-ukrajnai harctér helyzete is súlyosbodott, hiszen az orosz csapatok előrenyomulása több települést is veszélyeztet. Most azonban […]
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.