
Rangos díjat nyert az UniCredit újításaival
A bolgároknál léptek nagyot
A zsűri értékelése szerint az UniCredit bizonyította az innovációra való képességét a kötvénypiacon – olyan tranzakciókkal, mint a háromlépcsős kötvénykibocsátás Bulgáriában –, valamint az ingatlan- és projektfinanszírozás területén is. Az UniCredit közép- és kelet-európai M&A tanácsadói üzletága a régió élvonalába tartozik: ezt igazolják innovatív megoldásai mind a kke-régión belüli, mind az azon kívüli határokon átnyúló tranzakciók esetében, és a magántőke bevonásával megvalósult felvásárlásoknál.
A The Banker szerkesztője, Brian Caplen a következőket tette hozzá: „Gratulálok az UniCredit valamennyi munkatársának a „Közép- és Kelet-Európa leginnovatívabb befektetési bankja” cím elnyeréséhez. A zsűritagokat meggyőzte az a sokrétű szakértelem, amit a bank több terülten is, úgymint az ingatlanfinanszírozás, a kötvényjegyzés, a köz- és a magánszféra partnersége (PPP) vagy az M&A felmutatott.
Kiemelkedő ügylet volt Bulgária történetének első háromlépcsős kötvénykibocsátása, aminek keretében minden idők leghosszabb futamidejű kötvényét kínálták az országban. Ebben az UniCredit minden szempontból kiemelkedő teljesítményt nyújtott.”
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
„Büszke vagyok erre a rangos nemzetközi díjra, ami megérdemelt elismerése csapatunk kiváló munkájának és fenntartható teljesítményünk bizonyítéka egy kihívásokkal teli üzletágban. Minden kollégánknak köszönöm a folyamatos elkötelezettséget – mondta Carlo Vivaldi, az UniCredit CEE Division vezetője.
A perszonalizáció a cél
„Munkánk során nem választjuk külön a befektetési és a vállalati banki kiszolgálást; ehelyett az elmélyült szakértelem, a kiterjedt földrajzi jelenlét és a széles körű szolgáltatások egyedülálló kombinációját kínáljuk ügyfeleinknek. Célunk, hogy hozzáadott értéket teremtsünk személyre szabott megoldásokkal” – tette hozzá Carlo Vivaldi.
A díjakat tegnap este adták át Londonban az Investment Banking Awards gálavacsora keretében. Odaítélésükről a tapaszalt szakújságírókból álló és a The Banker szerkesztőjének, Brian Caplen elnökletével működő zsűri döntött.
Legnézettebb Tartalmak
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.